LOG4pro termelés-logisztikai rendszer a gyakorlatban

Partnerünk,a németországi központtal rendelkező, Kelet-Magyarországon lévő gyárában több mint 1200 embert foglalkoztató cég főként autóipari megrendelésekre gyárt öntvényeket. Mindannyiunk számára ismert tény, hogy az OEM autógyárak szigorú elvárásokat támasztanak a számukra gyártott termékek minőségével kapcsolatban. Partnerünk esetében a zárt, minden lépésében ellenőrzött és dokumentált gyártási folyamat kialakításán túl, a munkadarabok egyedi követhetősége is elvárás a vevő részéről.

A gyártási adatok viszonylag széles körét kell kötelezően eltárolni és reklamáció esetén rendelkezésre bocsátani minden egyes kiszállított munkadarabra vonatkozóan. Partnerünk az első LOG4pro lépéseket Németországban, az ottani gyártás felügyeletével akarta kezdeni, de annak szem előtt tartásával, hogy a magyar gyárban is bevezetésre kerül majd a rendszer. A többnyelvű felhasználói környezet kialakíthatósága így alap elvárás volt a LOG4pro-val szemben.

 

A rendszer bevezetése

Az előzetes felmérések, folyamatok átvilágítása, értékáram-elemzés elvégzése mellett fontos feladatot jelentett a munkadarabok egyedi azonosítórendszerének kialakítása, a rendszer adatbeviteli eszközeinek meghatározása. Az első technológiai lépésnél a munkadarabokra öntésük után pontgravírozott DPM datamátrix-kód kerül. A DPM-kódok olvasásához kellett megtalálni azokat az olvasókat, amelyek a gyártási folyamatba a meghatározott adatbeviteli pontokon úgy illeszthetők be, hogy a lehető legkevesebb emberi beavatkozást igényelje a munkadarabok azonosítása. Gépi megmunkálás esetén Microscan típusú fix telepítésű vonalkódolvasók használatával lehetett emberi beavatkozás nélkül azonosítani a munkadarabokat. Egyéb esetekben Intermec DPM vezeték nélküli kézi eszközökkel olvassák az operátorok a kódokat. Tekintettel a vonalkódok jó minőségére és az olvasók kiemelkedő DPM-olvasási teljesítményére az azonosítási művelet átlagosan csak 1 másodpercet vesz igénybe. A munkadarabok gyártási adatainak egy része a gyártóberendezésektől származó mért adat, amelyeket a LOG4pro interfészeken keresztül vesz át és tárol nagy megbízhatósággal az MS SQL adatbázisokban. A tárolt adatok a teljes gyártási folyamatot felölelik az öntési adatoktól kezdve a megmunkálási, ellenőrzési lépések adataiig, a kiszállított darabok szállítmányadminisztrációját is beleértve. Természetesen a munkadarab élettörténetében szereplő műveletekhez nemcsak azok eredménye, az azokat jellemző konkrét, mért adatok, hanem a műveletet elvégző személy azonosítója és a munkavégzés ideje is eltárolódik. Előírás, hogy minden munkadarabra vonatkozó adatot 10 évig meg kell őrizni. Ennek biztosítása komoly adatbázis-, illetve adattárház-tervezési feladatot rótt az informatikus szakembereinkre. Az adatok tárolása mellett azok gyors visszakereshetősége, rendezett áttekinthető megjelenítése is fontos feladata a rendszernek. Az adatmegjelenítés részben valós idejű. Ezen alapul a gyártási monitoring kijelzőrendszere. A termékek historikus gyártási adatai és a statisztikai elemzések elvégzéséhez szükséges adatok szokásos listás formában állnak rendelkezésre. Ezek a listák megnézhetők képernyőn, kinyomtathatók, és elektronikus formában is kinyerhetők a rendszerből esetleges további feldolgozás céljára.

 

Alkalmazáselőnyök

A rendszer bevezetésének előnyei nem korlátozódnak csak arra, hogy a vevő termék-visszakövetési előírásainak megfelel a LOG4pro. Nagy előnye, hogy az automatikus egységazonosításhoz szükséges hardverek, fix telepítésű és kézi vonalkódolvasók, mobilterminálok, valamint mobil és kapus rendszerű RFID olvasók kezelését integráltan tartalmazhatja. A vállalatirányítási rendszerekkel összhangban vagy akár önállóan is képes az alapanyagok, félkész- és késztermékek logisztikai egységeit irányítani, követni a termelési folyamatban, biztosítva ezzel a termék gyártásának teljes dokumentálását, visszakövethetőségét az autóipar vonatkozó szigorú elvárásaival összhangban. A termelési adatgyűjtési modul az adatok eltárolásán túl lehetőséget ad a termékgyártás technológiai lépéseinek ellenőrzésére, a sorrend kötelező betartására. A munkadarab-típushoz rendelten előírhatók kötelező ellenőrzések, amelyek elvégzése nélkül a munkadarabok gyártása, illetve annak dokumentálása nem lehetséges. Mivel az informatikai rendszerben minden lépés után minősítik a darabokat, a nem megfelelőek további megmunkálását a LOG4pro megakadályozza, és így egy fontos direkt veszteségforrást szüntet meg. Ez nemcsak a gyártási folyamatra, hanem a késztermék-kezelés logisztikai folyamataira is igaz. Az utolsó gyártási munkahelyhez rendelten a LOG4pro által irányított és ellenőrzött módon képezik a cikkszám szerint homogén, a típushoz előírt mennyiséget tartalmazó logisztikai egységeket. Az egységek szállítmányhoz rendelése és kiszállítása is a LOG4pro-ban előírt, rögzített módon történik. A félkész- és késztermék felhasználható készletének valós idejű ismerete olyan nehezebben számszerűsíthető előnye a LOG4pro alkalmazásának, amellyel javítható a kiszállítások pontossága, így nő a vevői elégedettség, illetve biztosítható a beszállítói minősítés.

 

A siker záloga

A rendszer használatba vétele Németországban sikerrel elkezdődött, a magyarországi kialakítás bevezetése zajlik most. Természetesen – mint minden sikerért – az eredményekért keményen kellett dolgozni. Ebben az esetben a szakértelmen, tapasztalaton túl a partnerünk szakembereivel kialakított kiemelkedően jó szakmai kapcsolat és a hasonló gondolkodási mód tette lehetővé a zökkenőmentes rendszerbevezetést.

Czuppon Alfréd, Vonalkód Rendszerház Kft.



Hírek

„TUDD HOL A HELYE!” avagy termékkövetés helymeghatározás alapokon

Legújabb ipari környezetbe szánt megoldásunkban  egyesítettük a LOG4Pro termeléslogisztikai rendszerünket a folyamatos beltéri mozgás-, és útvonalfigyeléssel (RTLS megoldások). Az RTLS (Real Time Location System) megoldások olyan áttörést hozhatnak az anyagmozgatás automatizálásában, mellyel az eddig megközelíthetetlennek hitt korlátokat léphetjük át. Míg korábban az RFID technológia alkalmazásával egy raktárban a nagyobb területek (zónák) figyelése vált megoldottá, addig az RTLS helymeghatározó rendszerrel akár 1 méteres pontossággal, kisebb lokáció szint? megkülönböztetés érhető el.

Miért fontos a gyártásban az olvasható és pontos vonalkód?

Napjainkban a gyártás automatizálása, a tétel követése és az összetevők nyomon követhetősége alapvető elvárás. Számos gyártó és beszállító választja cégünk megoldásait a megbízható termékellenőrzéshez és adatrögzítéshez, így nyomon követhetik a kimenő termékeket és az alkatrészekre vonatkozó minőségi követelményeket. Az olvasható, pontos vonalkódok és szövegek soha nem voltak még ennyire fontosak a gyártásban, ugyanis a minőségbeli hiányosságok nem hatékony folyamatokhoz és leállásokhoz vezetnek. Az olvashatatlan vonalkódok esetében újracímkézés, újbóli beolvasás vagy akár a fontos információk manuális bevitele is el?fordulhat. A változó minőség a gyártó oldalán emellett költséges meg nem felelési bírságokkal és egyéb büntetésekkel járhat, és a címkézett termék vélt minőségét is rontja. 

CipherLab 9700 - Magas színvonalú adatgyűjtőcsalád, beltéri alkalmazásra kialakítva

A CipherLab kifejezetten a raktározás, az elosztó központok és a feldolgozóipar kihívást jelent? követelményeihez alkalmazkodva fejlesztette ki a 9700 termékcsaládot Windows® és Android operációs rendszerrel.
 
Az adatgyűjtő strapabíró ipari kialakításának köszönhetően bármilyen környezetben vagy szélsőséges körülmények között is könnyedén használható. Sokféle kódolvasási képességének köszönhetően a felhasználók hatékonyan olvashatják be a nehezen elérhető vonalkódokat is. A gyártó a 9700 termékcsaládot három különböző billentyűzetverzióban kínálja (30 és 38 gombos numerikus, 53 gombos alfanumerikus billentyűzet LED háttérvilágítással). 
Vonalkód Rendszerház Kft. | 1047 Budapest, Fóti út 56. | Tel.: (+36 1) 436 7575 | Fax: (+36 1) 436 7555 | E-mail: info@vonalkod.hu